Sztarenszkyné Magdi beszámolója.
Egyesületünk tagjainak hagyományos évzáró rendezvényén idén tizenketten vettünk részt.
Esztergom közelében a Búbánat-völgyben remek szálláshelyünk volt a Vadregény panzióban.
November 4-én péntek délután érkeztünk, és a szaunázási lehetőséget hamar ki is próbáltuk.
Másnap finom reggeli után busszal mentünk át Dömösre. Sztarenszky Robi lett a túravezetőnk. A Szentfa-forrástól nagyon meredek úton kapaszkodtunk fel a Vadálló-kövekhez, majd a Prédikálószékhez.
Utunkon több pihenővel várta be a csapat a gyengemászót.
Az óriási szikla képződmények tövében Greif Évi csodálatos mandarinnal öntött belénk erőt.
Tündöklő napsütésben gyönyörködtünk a kilátásban, a párás hegyekben, majd a Duna távoli szalagjában. Lefele dinamikusan haladtunk. Somot, kökényt, galagonyát, csipkét kóstolgattunk. A jelzések kicsit kopottak voltak, az erdő viszont aranylott köröttünk. Vastag avar takaróban lépkedtünk. Az erdő őszi illata, a patak csobogása is barátságossá tette utunkat. 18 km-es túránk után busszal mentünk vissza a szálláshelyre.
Kukták hada segített a bográcsos paprikás krumpli körül.
Még a házigazda is jóízűen költötte el velünk a finom vacsorát. A szauna pedig ismét jól kiizzasztott minket.
Vasárnap reggeli után lementünk a Dunához.
A folyó vize csodaszép tiszta volt.
Színe a Balatonéra emlékeztetett minket. Majd vidám csoportképpel búcsúztunk a Búbánat-völgytől és indultunk Visegrádra.
A Zsitvay-kilátóból tájoltuk be, merre is jártunk tegnap. Kinek-kinek eszébe jutott szép sport élménye a környéket fürkészve, amiről beszámolt társainak.
A kilátó látogatás után többen boboztunk.
Hamar eltelt ez a közösség formáló, egymást jobban megismerő, vidám hétvége.
Greif Évinek nagyon szépen köszönjük a remek gondos szervezést.
Reméljük, hogy a jövőben többen osztozhatnak majd hasonló élményekben.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.