Munkatúra 2011. január 22. Sztarenszkyné Magdi beszámolója.
A képre kattintva nézheted meg a további felvételeket.
A bejárást ezen a napon Kobzi András helyett Deák Zoli vezette. Végig sétáltuk vele a téli túránk 20 km-es távját. Festék nem volt nálunk, így csak felderítettük, hol kell majd egy –két helyen felújítani a jelzéseinket. Reggel még fagyos földön kaptattunk az erdőben. Egy hete tavaszi idő volt,- bár a nap most is sütött, de a levegő kicsit csípős volt. A Nyitott kertnél szép tyúkok kapirgáltak, a kakasok meg a gyümölcsfáról kukorékoltak nekik. A jól ismert útvonalon meglepetést szerzett nekünk a Lázár lovas-park bemutató előadása. Nem a mi kedvünkre rendeztek ám szívesen a részesei lettünk.
Andris - a csapat kiskorú tagja - fáradhatatlanul küzdött a jegek nyújtotta viadalokban. Mosolyogva néztük, hisz mi is voltunk gyerekek. A pocsolyát be kell törni: lábbal, bottal, karóval – ez egy igazi kihívás. Örömmel tudósítom, hogy Andris győzött, diadalmasan ki is emelt egy jégtáblát, s mint üvegtáblát mutatta nekünk.
Délutánra már felengedett a fagy és az ázott talajon csúszkálva mentünk vissza Gödöllő felé. Az erdőben jól éreztük magunkat. Reméljük, hogy majd a teljesítménytúrázók is szép élményeket kapnak, amikor erre járnak. Testünk –lelkünk felfrissülve kezdheti a következő hetet!
Sztarenszkyné Magdi
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.