Kabafalvi Sándor tudósítása:
Ákos és Bea szervezésében évente elutazunk egy-egy nevezetes helyre. Az idén Selmecbányára esett a választás. Szombaton kicsit hűvös reggelen, de jó kedvvel indult Gödöllőről a kis csapat. Ákos az utunk során az érintett települések nevezetességeiről egy kis rövid tájékoztatást adott, közben a táskákból előkerültek az utazás „kellékei”, sütik és a lélekmelegítők.
9 órakor, amikor megérkeztünk az elgémberedett tagjaink bemelegítéseként a hegytetőre épített Kálvária megtekintésével kezdtük, ahol Krisztus jeruzsálemi keresztútját lehetett jelképesen végig járni. A tetőre érkezve az egész város és környékének csodálatos látképe tárult szemünk elé. Miután kifújtuk magunkat néhány fényképet is készítettünk. Innen lejutva a Szlovák Bányászati Múzeum legújabb látogatható kiállítását a Glanzenberg altárót jártuk be idegenvezetőnkkel. A járat építését XVI. században kezdték el, és 150 évig tartott. Évente volt, hogy csak 3 métert haladtak előre. Az alagút 32-40 méter mélyen, és 1600 méter hosszan húzódik a város központja alatt. A védősisakok koppanásán is érzékelhettük, hogy néhol elég alacsonyra és szűkre sikerült az alagút. Hírnevét a Habsburgok emlékezetes látogatásairól szerezte. Ezután kisebb csoportokra oszlottunk és így folytattuk a város nevezetességeinek felfedezését. A Fritz-ház, az Akadémia egyik legnevezetesebb épülete volt. A Szentháromság-szobrot az 1710. évi pestis járvány megszűnésének emlékére állították. A Hellenbach ház, a Szentháromság tér legnagyobb épülete, amely eredetileg a bányabíróságot, majd később a bányászati és erdészeti akadémiát szolgálta.
Közben megszakítottuk utunkat, és a szlovák gasztronómiának hódolva, ki-ki szája íze szerint választott, és fogyasztott, mindezt egy jó hideg helyi csapolt sörrel öblítettük.
Utunkat folytatva az Óvár volt a következő középkori és újkori építőművészeti látványosság. Itt jelenleg több kiállítás látható, régészeti, a kovácsmesterség, festett céltáblák és fegyverek, órakiállítás, börtöncellák és kínzókamra. Innen fölsétáltunk a Leányvárhoz, ami Selmecbánya szimbóluma, 1564-1571 között épült és a város védművéhez tartozott. Itt gyülekeztünk, hogy innen ismételten együtt induljunk tovább a Szlovákiában egyedülálló szabadtéri Bányászati Múzeum megtekintésére. Idegenvezetőnk, - mielőtt elindultunk volna a bányába, egy rövid kisfilmet vetített az ércbányászatról. A szabadtéri bányászati múzeum leglátogatottabb része a hatalmas földalatti kiállítás, a régi Bertalan táró területén, mely eredete egészen a XVII. századig nyúlik vissza. Beöltöztünk, védősisakot és esőköpenyt vettünk fel.
A bányászok köszöntésével, „Jó Szerencsét” kívántunk és leszálltunk a mélybe. A vezetőnk – mivel ő is több évig bányászként dolgozott – nagy hozzáértéssel mondta el a kőfejtés minden egyes fázisát, a munkafolyamatokat, a gépek használatát. Érdekesség, hogy, ha 1 tonna ércből, 7 gramm aranyat nyertek ki, akkor az már megérte az erőfeszítést. A felszínre érkezés után még maradt annyi időnk, hogy a múzeum külszíni területén található értékes bányaberendezéseket, aknaházakat, Szlovákia nagyméretű geológiai térképét, és a hozzátartozó tanösvényt megnézzük, és néhány apróságot vásároljunk. Megköszöntük az idegenvezetést és azután el is köszöntük.
Lassan mindenki elfoglalta helyét a buszon és indultunk haza. Kellemesen elfáradtunk az egész napos kirándulásban. Ennyi fért bele egyetlen egy napba, bár nagyon sok élménnyel gazdagodtunk, még rengeteg látnivaló maradt. Még világosban szerencsésen megérkeztünk. Köszönünk mindent, a szervezőknek, a Margitának, nagyon jól éreztük magunkat.
